Engem nem úgy hívnak
Gion Nándor

Még most is van valahol egy ormótlan teherhajó, amely lassan és csöndesen úszik a vízen, és amikor néha kiköt, a gyerekek megbizonyosodhatnak róla, hogy egy nagyon szőke és nagyon tiszta kislány áll rajta, és a part felé néz. Amikor a hajó néha kiköt a part mellett, a gyerekek meg is ismerkednek azzal a szőke és nagyon tiszta kislánnyal, aki mindennek tud örülni, és szeret hangosan nevetni. Persze a hajó egyszer majd továbbúszik, és attól kezdve nagyon fog hiányozni, mint minden, amiről tudjuk, hogy végképp elmúlt. Mert a gyerekek felnőttekké válnak, a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket. Erről szól az utóbbi években újra felkapott délvidéki író legelső, díjnyertes ifjúsági regénye - azoknak, akiknek még jó szemük van, és egy kicsit azoknak is, akiknek már megromlott a látásuk, de szeretnének egy kicsit újból tisztán látni.